Hiába kapaszkodott Amerika, nem sikerült visszajönni
A csütörtöki számottevő gyengülés után pénteken további kismértékű gyengüléssel zárták a napot a Wall Street vezető indexei.
A csütörtöki számottevő gyengülés után pénteken további kismértékű gyengüléssel zárták a napot a Wall Street vezető indexei.
Jó hangulat uralkodott ma az amerikai tőzsdéken, a vezető részvényindexek mind erősödést mutattak tegnapi záróértékeikhez képest. A nap végére a Nasdaq, az S&P 500 és a Dow Jones is folytatni tudta a több hete tartó pozitív trendet.
Emelkedéssel nyitottak az amerikai részvényindexek, amit egészen a zárásig sikerült megőrizniük. A befektetők már a holnapi, sűrűbb napra készültek, amikor is két fontos makrogazdasági adat közzététele mellett a Fed kamatdöntő ülésére is sor kerül. A Dow Jones és az S&P 500 0,1%-kal kapaszkodott feljebb a mai kereskedésben, míg a Nasdaq 0,4%-os emelkedésével új történelmi csúcson tudott zárni.
Az amerikai kormányzat még átgondolja a társasági adó tervezett csökkentését - értesült hétfőn a Bloomberg. A hírek hallatán a vezető tengerentúli tőzsdeindexek érezhető mínuszba csúsztak, és ott is maradtak a zárásig.
Jó hangulatban telt a kereskedés az Egyesült Államok tőzsdéin, az összes fontosabb index emelkedett és az olajpiac is ralizott. A Nasdaq egészen elképesztő, 2,2%-os emelkedést teljesített és közel 150 ponttal került feljebb, amire tavaly november óta nem volt példa.
Részben a jó amerikai gyorsjelentések, részben annak hatására, hogy az EKB csak fokozatosan vet véget eszközvásárlási programjának, pluszban nyitottak az amerikai tőzsdék és a mérsékelt emelkedés a nyitást követő órákban is kitartott. nap végére sem mutattak jelentős elmozdulásokat az indexek, egyedül a Nasdaq került piros tartományba zárásra.
Az elemzői várakozásokat felülmúló amerikai makrogazdasági adatok ellenére túlsúlyba kerültek szerdán az eladók az amerikai részvénypiacon. A Dow Jones, az S&P 500 és a Nasdaq egyaránt 0,5%-os eséssel fejezte be a kereskedést.
Kifejezetten jó napot zártak pénteken az amerikai részvényindexek, bár már kicsit unalmas újabb és újabb történelmi csúcsokról beszélni.
Az elmúlt pár hét látványos menetelése után csütörtökön megszusszantak az amerikai részvénypiacok.
Szép lassan felfelé kapaszkodva újabb történelmi csúcson zártak az amerikai részvényindexek. A Dow Jones és az S&P 500 0,1-0,1%-ot, a Nasdaq 0,04%-ot tudott javítani a tegnapi zárószintjéhez képest. Az WTI olajfajta árfolyama több mint 0,5%-ot esett a mai kereskedésben, miután kiderült, hogy az USA kőolajexportja rekord magas szintre, napi 2 millió hordóra emelkedett, ami fokozta a túlkínálattal kapcsolatos aggodalmakat. Annak ellenére esett az árfolyam, hogy az amerikai kőolajkészletek egyébként a várakozásokat meghaladó mértékben csökkentek szeptember utolsó hetében.
Ma is kitartott az ötödik napja tartó optimizmus a tengerentúlon, újabb rekordok születtek.
A vártnál jobb második negyedéves amerikai GDP-adatnak, illetve a Trump kormánya által tegnap nyilvánosságra hozott adóreform-tervezetnek köszönhetően minimális emelkedéssel zárták a csütörtöki kereskedést az amerikai részvényindexek, legalábbis ami az S&P 500-at és a Dow Jones-t illeti. A Nasdaq kisebb esést követően visszakapaszkodott a tegnapi zárószintjére, így összességében stagnált. A WTI olajfajta árfolyama közben 1,1%-ot esett, lefordulva ezzel 5 hónapos csúcsáról.
Nagyobb gyengülésbe váltott a Wall Street a Fed döntése után Janet Yellen sajtótájékoztatója előtt. A zárásra azonban érezhetően javult a hangulat, így a Dow és az S&P is új csúcsra mentek.
Donald Trump elnök ma ENSZ közgyűlése előtt beszélt, a Fed kamatdöntő ülést tart, meglepetés azonban egyik eseménytől sem várható, ezért az Egyesült Államok fő részvényindexei mind szolid emelkedéssel zárták a mai kereskedést.
Napon belül nem mutattak érdemi elmozdulást az amerikai részvényindexek, a mérsékelt emelkedés mégis elég volt ahhoz, hogy új rekorddal zárjon Amerika. Mindeközben az olyan internetes cégek papírjai, mint a Facebook, az Apple vagy az Amazon papírjai mínuszba fordultak, az EU éppen ma hirdetett keményebb fellépést az amerikai internetes cégekkel szemben.
Nagyon visszafogott kereskedés zajlott az amerikai részvénypiacokon, majd a végén jött a lendület.
Nem volt határozott irány a tengerentúli tőzsdén, a vezető amerikai indexek vegyes teljesítményt nyújtottak, miután az újabb hurrikán hatása nyomasztja a befektetőket.
Folytatni tudták tegnapi emelkedésüket az amerikai részvényindexek, ami részben annak volt köszönhető, hogy ma két fontos makrogazdasági adat is pozitív meglepetést okozott: egyrészt a korábbi várakozásokat felülmúló ütemben nőtt az USA GDP-je a második negyedévben, másrészt augusztusban az elemzői várakozásoknál több új munkahely jött létre a magánszektorban. A Dow Jones 0,1%-os, az S&P 500 0,5%-os, a Nasdaq 1,1%-os pluszban zárta a szerdai kereskedést.
A kereskedés második felére sem változott jelentősen a hangulat a Wall Streeten: a vezető indexek felemás teljesítményt mutatnak, főleg a technológiai papírok rontják el a hangulatot. A végére sem változott érdemben a hangulat.
Optimista volt ma a kereskedés az Egyesült Államok tőzsdéin, mindhárom nagy amerikai részvényindex jelentős pluszban zárt.
A Gázai övezet déli részét támadja a zsidó állam.
A zivatarok kíséretében alakulhatnak ki.
A vezérigazgató már utalt erre egy hétvégi interjújában.
Érdemes mielőbb oltatni.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.